Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. november 05.
 

A brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szita Bence gyilkosa P. Erika, folyamatosan tagadja, hogy köze lenne a kisfiú meggyilkolásához. Az asszony többször sírva fakad és sajnálja a történteket.

A hétvégén a Kaposvári Törvényszék elrendelte a 47 éves P. Erika kaposvári lakost, valamint az 57 éves B. József és a 41 éves K. József hajléktalanok előzetes letartóztatását.

Hétfőn megszólalt P. Erika védője, aki elmondta, hogy Bence nevelőanyja nagyon sajnálja a történteket és többször sírva fakad. A nő hozzátette, hogy szerette Bencét. P. Erika jelenleg előzetes letartóztatásban van, ügyvédjének tájékoztatása szerint a nő megfellebbezte a letartóztatást elrendelő végzést.


A Sátánt látta benne

A Kékfény információi szerint P. Erika tagja volt, egy a vallást sajátosan értelmező társaságnak és azért ölette meg Bencét, mert a Sátánt látta benne. A műsor információ szerint ezt valotta a nő a rendőrségen.


Elcsalták a Bencét

A borsonline cikke szerint a kihallgatott nő azt mondta a fiúnak, hogy nevelőapjával együtt ott fognak házat építeni, amelyben együtt laknak majd. Ezért utaztak ki egy közeli erdőbe két felbérelt hajléktalannal. Este nyolc óra körül ásóval és késekkel halálra sebezték a fiút, gödröt ástak, majd a holttestet elrejtették, írja a lap.

Azt atv.hu információi szerint P. Erika mindkét gyermeke katolikus iskolában tanult. Lánya már leérettségizett, fia Balázs, aki azonos korú, az elhunyt Szita Bencével azonban jelenleg is odajár.

A gyanúsított volt férje szerint P. Erikának nem volt félretett pénze, ezért nem is érti, miből fizette volna ki a gyilkosságot. Ahogy arról a Hír7 korábban itt beszámolt, Erika kétszázezer forintot fizetett a gyilkosság elkövetéséért. Az atv.hu-nak nyilatkozó volt férj szerint P. Erikának sztárügyvédre sincs pénze.

Ásóval és késsel ölték meg a kisfiút

A Somogy megyei rendőrfőkapitány elmondta, feltérképezték a nő kapcsolatrendszerét, és ekkor a rendőrség látókörébe került egy kaposvári hajléktalan férfi, akinél az "eltulajdonított" gépjárművet megtalálták, valamint a férfi szintén hajléktalan társa.

Később mindhármukat őrizetbe vették, P. Erikát, B. Józsefet és K. Józsefet a kisfiú megölésével gyanúsítják. Szita Bence holttestét végül szombat reggel találta meg a rendőrség a Kaposvári Egyetem mögött lévő erdős területen. Piros Attila dandártábornok elmondta: a fiú előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett a Kaposvárhoz közeli Sántos külterületén lévő erdőben hétfő este 20 és 22 óra között.

A holttestét először ott rejtették el, majd arra a helyszínre vitték, ahol szombat reggel a rendőrség megtalálta. Arról, hogy miként végeztek kisfiúval, a főkapitány kegyeleti okokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. Annyit elmondott, hogy az elkövetés eszközeit - ásó, kés - a helyszínen megtalálták. A gyanúsítottak vallomást tettek, de mindegyik önmagát védve, mást vádolt a gyilkosság elkövetésével.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon