Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. december 13.
 

Ülődemonstrációval tiltakoztak a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedések ellen csütörtökön.

A baranyai megyeszékhely középfokú oktatási intézményének több száz diákja az iskola dísztermében gyűlt össze az első három tanóra idejére, hogy nemtetszését fejezze ki az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek számának csökkentése, és a "röghöz kötés" miatt.

Szónokaik azt hangoztatták, hogy azért jelentkeztek gimnáziumba, mert tovább akarnak tanulni, nem számítottak rá, hogy időközben kiderül: "tanulni csak az tud majd, akinek pénze is van rá, vagy vállalja az eladósodást, a röghöz kötést".

A gimnazisták demonstrációjának ideje alatt egyetemisták transzparensekkel jelentek meg a városháza előtt, majd a Leőwey épülete elé vonultak, hogy szolidaritásukról biztosítsák a középiskolásokat.

Budapesten két gimnáziumban is tiltakoztak, vagy tiltakoznak a diákok a felsőoktatási keretszámok csökkentése miatt, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban már befejezték, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban viszont jelenleg is tart a tiltakozás.

Bajkó Judit, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium igazgatója az MTI-nek azt mondta, reggel fél nyolctól volt ülősztrájk az intézmény aulájában, többen más, környező iskolákba is átmentek, onnan 11 órára visszaértek, azóta zavartalan az oktatás. Elmondása szerint a diákok "nem részesülnek megrovásban, a jövőjüket féltik".

Lelik Lászlóné, a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese az MTI-nek azt mondta, a diákok a folyósokon, vagy az udvaron vannak, órákra szinte senki nem megy be. A hiányzókat nem írják be, és más szankcióval sem kell számolniuk - mondta.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon