Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. február 04.
 

Elkészítették az állami egyetemek és főiskolák idei büdzsé-számításait. A kiszivárgott dokumentum szerint 42 milliárd forinttal kevesebbet szán az állam a felsőoktatási intézményeire.

Több mint 42 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak idén az állami egyetemek és főiskolák - tudta meg a Napi Gazdaság.

A Napi Gazdaság birtokába került dokumentumból kiderül, hogy az idei pénzosztás legnagyobb vesztesei a tudományegyetemek, a dobogó legfelső fokán az Eötvös Loránd tudományegyetem (ELTE) áll, amely a tavalyi 19,4 milliárd helyett idén már csak 14,5 milliárd forintból gazdálkodhat.

A lap a vidéki egyetemekről is ír. A Pécsett hallgató diákok és oktatókat is kellemetlenül érinti a nadrágszíj idei meghúzása, a Baranya megyei egyetemtől 5,4 milliárdot "vonnak" el, mert míg 2012-ben 16,2 milliárdos állami támogatásban részesült, addig idén ez az összeg 10,7 milliárdra apad.

A Debrecen Tudományegyetem a veszteséglista harmadik helyezettje 4,8 milliárd forinttal, ott idén már csak 14,5 milliárdos lesz a büdzsé. A Szegedi Tudományegyetemnek pedig a tavalyi 16,6 milliárd után csak 12,4 milliárd jut a központi költségvetésből.

A Budapesti Corvinus Egyetemtől "csak" 2,3 milliárdot vonnak el a 2012-es évhez képest, a Budapesti Gazdasági Főiskola 1,1 milliárdot, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pedig 2,4 milliárdot veszít.

Forrás: Napi Gazdaság

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon