Hétfőn kilenc órakor megkezdődtek a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsgái – közölte az Oktatási Hivatal. Az 1848-as szabadságharc szónokairól szóló cikket kaptak a magyarból középszinten érettségizők – ez alapján kell megoldaniuk tizenegy feladatot.
Igazgatóváltás miatt felmondott a Budapest IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium tanári karának nagyrésze. Az általunk megkérdezett diákok többsége szerint nem normális Kormos László, akit nemrég neveztek ki az iskola élére.
Jelenleg ugyan nincs képernyőn, mégis folyamatosan dolgozik, hétvégén iskolában tanít, szépségversenyt szervez, számos cég arca, és ha a munkája engedi bejárja a világot – így jellemezhetőek Horváth Éva hétköznapjai. A műsorvezető a Hír7-nek mesélt.
A No Comment tánciskolát 2008-ban azzal a céllal alapították, hogy feldobják a magyar hip- hop életet és ugyanakkor minőségi táncoktatást nyújthassanak a fiataloknak. A Hír7 stábja ellátogatott a csapat edzésére, ahol Librecz Ákos tánctanár mesélt riporterünknek.
A Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola 2015. év tavaszán nyert pályázati támogatást, melynek keretében a féléves megvalósítási időszakban számos programot valósíthatott meg tanulói számára.
Az Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium 2013. év elején nyert pályázati támogatást, melynek keretében az iskolában átfogó innovatív fejlesztés vehette kezdetét.
A Wesley János Óvoda, Általános Iskola 2015. év tavaszán nyert pályázati támogatást, melynek keretében a féléves megvalósítási időszakban számos programot valósíthatott meg tanulói számára.
A Vajda János Általános Iskolában 2015. év tavaszán nyert pályázati támogatást, melynek keretében a féléves megvalósítási időszakban számos programot valósíthatott meg tanulói számára.
A Petőfi Sándor Általános Iskola 2015. év tavaszán nyert pályázati támogatást, melynek keretében a féléves megvalósítási időszakban számos programot valósíthatott meg tanulói számára.
A Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola 2015. év tavaszán nyert pályázati támogatást, melynek keretében a féléves megvalósítási időszakban számos programot valósíthatott meg tanulói számára.
A Kozma Ferenc Általános Iskola 2015. év tavaszán nyert pályázati támogatást, melynek keretében a féléves megvalósítási időszakban számos programot valósíthatott meg tanulói számára.
A Kossuth Lajos Általános Iskola 2015. év tavaszán nyert pályázati támogatást, melynek keretében a féléves megvalósítási időszakban számos programot valósíthatott meg tanulói számára.
A Csongrád és Térsége Széchenyi István Általános Iskola 2015. év tavaszán nyert pályázati támogatást, melynek keretében a féléves megvalósítási időszakban számos programot valósíthatott meg tanulói számára.
A héten egy tánciskolába látogattunk el, ahol éppen két csapat edzését irányította Szabó Brigitta, aki már évek óta foglalkozik tánctanítással. Brigi 9 évesen kezdett el táncolni, de akkor még csak a néptánc mozdulataival ismerkedett meg.
Ismét nekivágnak egy tehetségkutatónak az ország kedvenc diákjai. Rubay Lacika, Sztojka Vanessza vagy éppen Radics Jani egyszer már bizonyított, most újra kipróbálják magukat a Rising starban.
Vasárnap különleges anyák napi adással készülnek Az Ének iskolája tanítványai. A fellépése mellett Berki Artúr egy szerenádot is adott édesanyjának.
Vasárnap anyák napja, így a TV2 Az ének iskolája cimű műsora is különleges adással készül. Az egyik diák, Bordács Arnold pótanyukájával, Erzsi nénivel ünnepel. A fiú utoljára öt évesen találkozott utoljára vérszerinti szüleivel.
Vasárnap este folytatódik Az ének iskolája a TV2-n. A második adásban is számos tehetséges kisdiákot láthatunk majd, ott lesz köztük Radics Gigi rokona is!
Az eddigi tapasztalatok arra utalnak: rendben zajlik az iskolák állami átvételének folyamata - jelentette ki az oktatásért felelős államtitkár szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériuma Együtt a jó iskoláért című országjáró körútjának ceglédi állomásán.
A Houston Star College könyvtárának közelében két személy között tört ki tűzharc, a lövésekben az egyik fegyveres és két diák megsebesült, egy negyedik személy pedig szívrohamot kapott.