Már a nulladik napján számos fiatal bulizott Zamárdiban. Fülöp Zoltán, a rendezvény egyik alapítója arról számolt be, hogy a világsztárokat felsorakoztató Balaton Sound Európa egyik legfontosabb zenei eseményévé nőtte ki magát. A nagy érdeklődésre való tekintettel tavaly óta növelték a rendezvény területét, befogadóképességét, és a helyszínt is némileg átrendezték a korábbi évekhez képest.
Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy a Balaton Sound mára komoly húzótermékké, turisztikai attrakcióvá vált, ráadásul a hiányzó fiatal korosztályt csábítja Magyarországra, illetve a Balatonhoz. Ma már a turizmusban igazi fejlődést az ehhez hasonló, érdeklődés vagy korcsoport szerinti tematikus programokkal lehet elérni - tette hozzá.
Ez a fesztivál sokat tett azért, hogy a Balaton ismét népszerű lett a fiatal generáció számára, nemcsak idehaza, hanem külföldön is. A külföldiek száma folyamatosan nő, már tavaly is megkétszereződött az azt megelőző évhez képest - hangoztatta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.
Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás